A cseresznye jótékony hatásai

A cseresznyét általában a legtöbb ember szereti. Van, aki egyszerre akár egy kilót is meg tud enni belőle. Amellett, hogy nagyon finom gyümölcs, bevallom, számomra is meglepő volt olvasni a rengeteg tanulmányt, cikket, ami eddig született róla itthon és a nagyvilágban, és látni, hogy mennyire sok jótékony hatása van, ami kedvező összetételének köszönhető. Azt azonban nem árt figyelembe venni, hogy azért pár szem cseresznyétől nem leszünk mindjárt jobban, egyesek szerint legalább 50 szemet meg kellene enni naponta, s lehetőleg pár héten át, hogy valóban kimutatható változásokat érjünk el vele.

A róla készült legtöbb leírásban szerepel szervezetünkre gyakorolt általános tisztító hatása, így máj-, bél-, vese-, vértisztító. Ennek megfelelően csökkenti a húgysav-felhalmozódást is szervezetünkben, ami az ízületi gyulladások mérséklésében lehet kedvező hatású. Köztudottan magas antocianin-tartalma hasonlóan jótékony az ízületekre.

Ráadásul magas összpolifenol-tartalma is magas, ami szintén gyulladáscsökkentő hatású, illetve emiatt erős középmezőnyös az antioxidáns-kapacitását illetően az élelmiszerek között. Talán ennek is köszönhető, hogy egyes daganattípusok kialakulásának kockázatát is csökkenti, de még nem egyértelműen bizonyított ez a kedvező hatása.

A szív- és érrendszerre gyakorolt pozitív hatása egyrészt magas kálium-tartalmának is köszönhető, aminek a vérnyomás szabályozásában van szerepe, másrészt a cseresznye fogyasztása elősegíti a hemoglobin-képzést.

Gazdag mikroelemekben, főként cinkben, vasban, rézben, mangánban, a mezoelemek közül a magnézium, kalcium-tartalma is viszonylag magas, s emellett aminosavakban is (leginkább treoninban, triptofánban, lizinben) gazdag. Továbbá magas a melatonin-tartalma, ami jobb alvást biztosít. Ezek révén csökkenti a stresszt, s egyben hangulatjavító is.

A-vitamin és béta-karotin összetevői miatt pedig jót tesz a szemnek is, ha sokat majszolgatunk belőle. Rosttartalma segíti az emésztést, így székrekedés ellen kiváló. Mindezek mellett még sokszor említik, hogy jó a csontoknak, fogaknak, memóriánknak és hormon-egyensúlyunknak, ha sok cseresznyét fogyasztunk.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy vízhajtásra milyen növényt javaslok. Nem vagyok természetgyógyász, csak mint kertész, érdekelnek a növények és azok ránk gyakorolt hatásai is, így, ha hallok valami hasznosat, azt igyekszem megjegyezni, mint ahogy azt is, hogy a cseresznye leveléből, szárából (vagyis kocsányából) vízhajtó teát lehet készíteni.

Amit viszont szintén jó, ha megjegyzünk -így én is-, hogy keresztallergén a nyírfa, égerfa pollenjével (március, áprilisban)!

A cseresznyét legjobb frissen habzsolni, de ehetjük befőttként, tehetjük meggy helyett pitébe, meggy mellé lekvárba, de az aszalt fekete cseresznye is nagyon finom (én egy zacskót meg tudok enni belőle), le is fagyaszthatjuk (férjem minden évben több kilót tesz a mélyhűtőbe), szereti az üdítőipar, különösen a festőlevű fajtákat, pálinkának sem utolsó és amiben még én szeretem, azok a turmixok. A képen egy nagyon egyszerű, de rendkívül egészséges és kellemes italt láthatunk. Saját recept, de bárkinek ajánlom! Fél banán, fél szár szárzeller, 15 szem cseresznye, fél alma, csipet fahéj, 2 dl tej, vagy rizstej és kész is, cukor sem kell bele. Megcsináltam ugyanezt pár csepp citrommal és fél mandarin levével kiegészítve, az is finom lett.

Érdemes tehát minél több cseresznyét fogyasztani a szezonban mindenképp, vagy befőttként, esetleg akár a mélyhűtőből a szezonon kívül is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük